kertészet
Kertészet | Tevékenység | Kapcsolat | Linkek |

Kertészet - kert és kerti növények

Kertészet - kerti struktúra

"Az élet akkor kezdődik, amikor nekilátunk egy kert építésének."
(Kínai Közmondás)


Az ember évmilliókon keresztül csak figyelte a háborítatlan természetet, majd azzal emelkedett ki az állatok sorából, hogy tapasztalataiból elkezdett következtetéseket levonni. borostyánAz emberiség hajnalán főként a földrajzi és a klimatikus viszonyok alakították fejlődésünket és befolyásolják viselkedésünket. Az emberi társadalom minden eleme a természeti környezet lekötelezettje, hiszen ott keletkezett és tökéletesedett. A népcsoportok jellemzői, például vallásuk, politikájuk, valamint lakóhelyük, ruházatuk, élelmiszereik és szokásaik, mind-mind magukon hordják a külső környezet bélyegét.

Manapság már sok írás foglalkozik a japán kertművészettel, kertépítéssel. A fényképek, szövegek, dokumentumok azonban más alkotó tevékenységhez hasonlóan itt sem helyettesítik a közvetlen találkozást magával a művel. A kertészet, a kert művészete és a bonsai mint minden művészetben, ebben is érzelmi hatást keresünk, ami közvetett kapcsolat útján nem érinthet meg bennünket. Japánban a kert többet jelent egy csodálatosan megkomponált tájnál, mivel mindenekelőtt azért építik, hogy az embernek olyan teret biztosítson, ahol a természettel való közvetlen kapcsolat, a gyakorlás és a meditáció által eljuthat a megvilágosodáshoz.

Ha otthonunkat sok burjánzó kerti dísznövény, eleven kert öleli körül, ahol a fény és az árnyék egyensúlyban van, az kimondottan jó szerencsét jelez. kertészet képVállalkozásunk fellendül, jó egészségnek örvendünk, és élvezzük az élet örömeit. A kínaiak mindezt jó feng shuinak tulajdonítják, ami azt jelenti, hogy az otthonunkat körülvevő energiaáramlatok kiegyenlítik egymást, és ez kedvezően befolyásolja sorsunkat. Másfelől, ha a kerti építmények (pl. sziklakert, kerti tó) helytelen elrendezése összekuszálja, megakasztja a szabad, lágy, folyamatos energiaáramlást, akkor az egészség és a boldogság eltűnik. Ezért ha azt szeretnénk, hogy a kert mely a nyugalom és a béke szigetét szimbolizálja otthonunkban, megfelelő módon legyen kialakítva, érdemes szakkönyvekben olvasni a kertépítés és a kertészet művészetéről, vagy szakemberektől segítséget kérni

A megfelelő kerti növények kiválasztásához érdemes egy kertészet meglátogatása, vagy néhány könyv és virágkatalógus tanulmányozása. bambuszTermészetesen a kert kövezett területének fekvése is befolyásolja, hogy milyen dísznövény illik oda. Vizsgáljuk meg, hogy a növények napos, árnyékos vagy félárnyékos helyre kerülnek-e. A talaj jó vízelvezetésű vagy inkább nedves, és savanyú vagy lúgos-e, szeleknek kitett vagy védett-e a terület. A kiválasztásnál ügyeljünk arra, hogy az adottságoknak megfelelő növényt válasszunk. Igyekezzünk a környék őshonos növényeit telepíteni.

A leglényegesebb viszont a kert ránk, emberekre gyakorolt hatása! Ha megfelelő az összhang ember és természet között, akkor mi is egy kisebb Paradicsomban érezhetjük magunkat. Ezen belső motivációk hozták létre a kertészet, kertépítés, és a kertművészet szükségességét.

Honlap készítés